...talán képtelenség csak úgy felülírni egy programot, amit még gyerekként beléd írtak...

Haragudhatnék az előtte voltakra, de nem haragszom, hiszek abban, hogy tényleg semmi sem történik véletlenül, nem jó emlékek, nem szépek, de nem haragszom, viszont aki utána jött, annak hálás vagyok nagyon, kirángatott egy lázálomból, pedig csak egyórás szeretője voltam négy hónapig, mégis többet adott az a négy hónap, mint Ali majdnem másfél éve, különös, hogyan változik a múlt, hogyan kapnak a jelenben új hangsúlyt a szavak, a tettek, az ölelés, a legforróbb szerelemből is hideg maradék lehet a szépen megterített asztalon, ha nem volt igaz, persze, nem tudom, mitől lesz igaz az egyik és mitől lesz hamis a másik, kire emlékszem jó szívvel, kire nem, talán az dönti el, mennyire volt jó hozzám, segített, vagy rombolt, mert önző az ember, nem tudja letenni a szemüveget, melyen keresztül a világot látja: önmagát. Azon tűnődtem, segít-e Ali történetének megértésében mindaz, ami előtte volt, mert valójában egyetlen történet sem áll meg önmagában, mint ahogyan voltaképpen egyetlen történetnek sincs se eleje, se vége, mert ami előtte volt, attól függ, hogyan alakul, s ami benne történt, attól függ sok minden az utána következő időben.

Szóval, előtte félévvel költözött el a fiam apja tőlünk, nem az ő hibája volt, már ha lehet ilyenkor egyáltalán hibáról beszélni, addigra fogyott el az összes maradék, ami a mi kapcsolatunk szépen terített asztalára került, májusban megismerkedtem valakivel a neten, és ennek a valakinek mindössze egy hetébe tellett annyira feltüzelnie engem levelekben, hogy már csak arra vártam, mikor fekszünk össze végre, Péter, fiam apja persze érezte, lógtam a neten izgatottan, mint kiskutyák az anyjuk csecsén, és Péter nem volt sem ostoba, sem vak, kértem, várjon, nem tudom, mi lesz a vége, de még össze sem feküdtünk az ismeretlennel, amikor Péter úgy döntött, költözik, azt mondta, azért, mert nem bírja leviselni, hogy másnak adtam a szívem, ettől a giccses dumától mondjuk dobtam egy hátast, különben sem adtam én a szívem senkinek akkor még, feltüzelt szuka lettem, aki mindenáron el akart menni azzal, aki feltüzelte, s hogy ennek mennyi köze volt a szívhez, hát, ma már nem tudom, de belecsomagoltam én ezt a feltüzelést rózsaszín ködbe, ahogy oly sok mindent csomagoltam rózsaszín ködbe, csak hogy el tudjam viselni azt, aki lettem egy helyzetben, szembe tudjak nézni magammal, két évvel később jutottam el végre oda, hogy felismerjem, bármennyire vonz valaki, nem fekhetek össze vele csak úgy, nem vagyok erre képes, holott Alival is azt hittem, csak úgy összefekhetek, hiszen szabad vagyok, minden értelemben és megtehetem, hát nem, mert akinek az ágyába én bekerülök, arra szerelme-ruhát aggatok azonnal, ami sok mindenre jó, csak arra nem, hogy lássam, ki is a másik valójában és ki vagyok én őmellette.

Női szempontból Péter volt a hibás abban, hogy idáig jutottunk, férfi szempontból én voltam a rohadt cafka, a valóságban meg azt hiszem, egyszerűen bele se kellett volna vágnunk kilenc évvel korábban abba a kalanba, ami a mi kapcsolatunk volt, vannak jó kalandok és vannak kemény, nehéz, küzdelmes kalandok, a miénk ez az utóbbi lett, és hiába volt rossz együtt, mert az volt, kapaszkodtunk a másikba, mint elveszett gyerekek egymásba az erdő mélyén, nem mertük azt mondani: bocs, tévedtünk, és a rettegésre, hogy egyedül maradunk, azt a szót használtuk, hogy szeretlek, a második évünk végén párterápiába kezdtünk járni, és szentül hiszem, ha nem esek teherbe a terápia harmadik hónapjában, év végére már elválunk csendesen és őszintén, de terhes lettem, és mi akartuk ezt a gyereket, vagy másfél évig küzdöttem azért, hogy legyen, szó sem lehetett arról, hogy ne szüljem meg, amikor öthónapos terhes voltam, Péter elköltözött két hónapra, azt hiszem, ez a tény mindent elmond erről a kapcsolatról, akkor arra gondoltam, örökbe adom a fiam, mert egyedül nem nevelem fel, az én gyerekem nem fog apa nélkül felnőni, elég volt nekem, aztán persze Péter visszajött, és azt hiszem, amiért olyan sokáig húztuk, annak az az egyszerű oka volt, hogy egyikünk sem akarta, hogy a gyerekünk elvált szülők gyereke legyen, és lám, mégis az lett, talán képtelenség csak úgy felülírni egy programot, amit még gyerekként beléd írtak, talán eleve úgy választasz, hogy a program sikeres fusson le, nem tudom, de hogy a netes ismeretlen csak egy tünet volt, azt már biztosan tudom, katalizátor, ami segített, hogy szétváljon, aminek szét kell válnia…